A kis gép méretének és a becsekkolós légikisasszony hisztijének ellenére a táskám velem volt, nem kellett várnom rá, szóval amint megérkeztem erre a parányi reptérre és szigetre, az irányt az információs iroda felé vettem egy jó kis térképért és mindenféle brossúrákért, hogy tudjam, mégis mit lehet itt csinálni.
Figyelem! Ha egyáltalán akarunk egy jó térképet, ki ne hagyjuk a a reptéri információs irodát, mert utána kész őrület lesz beszerezni a teljes szigetet ábrázoló jó térképet. Majd, ha megvan a kincsünk, őrizzük árgus szemekkel, mert más, nem ennyire szemfüles utazók biztos, hogy megpróbálják eltulajdonítani amint csak egy pillanatra nem figyelünk (a hostelben aranyba foglalják mindig annak a nevét, aki az utazása végén a következő generációra hagyományozza a még nem teljesen saláta-kinézetű térképét). Mellesleg a reptéren alaposan körülnézve már meg is kapjuk az első benyomást a sziget mentalitásáról: az információnál senki, majd 20 perc késéssel - mosolyogva, mintha semmi nem történt volna- valaki észreveszi, hogy várunk. A buszsofőr a legfrissebb portugál zenét bömbölteti a buszon- valójában lehet már ekkor beleszerettem Madeirába?- És így tovább. De mindenki kivétel nélkül SZÍVBŐL mosolyog, és csak úgy alapból is, élvezik az életet.