És mindezt fokozni is tudom, nem csak a sziget kezdett el megszeretni engem, hanem a körülöttem lévő emberek is (az csak plusz poén, hogy a rövid távú hostellakók azt hitték a hostelben dolgozom :) Annyira a részévé váltam a rendszernek, hogy a honlapokon lévő értékelő kommentjeikben külön megemlítettek :) ), ugyanis elkezdtek velem együtt ötletelni, hogyan is maradhatnék velük hosszú távon. Végül találtak nekem egy projektet, ahol azóta is önkénteskedem, a hétköznapokat a hegyekben töltve, de péntek estétől vasárnapig azóta is a hostel hűséges lakója vagyok :) És ha nincs férőhely, akkor sem engednek "nem jönni", ilyenkor a kanapén "csövezek" ingyen. Imádom az érzést, amikor péntek délután benyitok az ajtón, elkiáltom magam, hogy HAZAJÖTTEM!, és máris ujjongva kapom az öleléseket az itt dolgozóktól, önkéntesektől, hosszú távú lakóktól. Ilyenkor tényleg úgy érzem, egy kicsit hazaérkezem :)
Ui. Szóval ilyen is létezik, egyrészt a Madeiraiak hihetetlenül nyitott emberek, másrészt amit kiemelnék, hogy egy utazás alatt is érezhetjük "otthon" magunkat valamilyen szinten.