Kellett hozzá vagy 2 óra :D Legalábbis az én részemről, még úgy is, hogy szakadó esőben érkeztem. Kifulladva felcipeltem magam a hostelhez, ledobtam a táskám és bámultam a szakadó esőt, korgó gyomorral, mert mint kiderült, a legközelebbi bolt a központban volt 2 km-el korábban...a domb alján. Elvörösödve kértem a wifi jelszót az aktuális önkéntesektől, mondván, most hogy megérkeztem, illene utána néznem hol is vagyok, de ekkor már valami belső hang megsúgta, hogy mindegy is, mert pont a megfelelő helyre vezetett a sors...

Tekintve, hogy érkezésemkor már a hátam mögött tudtam egy El Caminot, a szállás keresésekor nem igazán fektettem nagyobb hangsúlyt a szállás központtól elhelyezkedő távolságára, inkább ár-vélemény arányosan akartam jól érezni magam. Öreg hiba! (vagy mégsem?)
Örök tanulság Madeirán, ha valami nagyon közel van, szinte biztos lehetsz benne, hogy közben 2 hegyet kell megmásznod, hogy elérd a célt! Pontosan. A 2 km-re fekvő szállásomhoz vezető út ugyan csak enyhén lejtős, mégis tüdőkiköpős és biztos vagyok benne az első alkalommal mikor arra jártam, anyukám agresszívan csuklott.
Megjegyzés: Az eddigi egyik legjobb hostel élményem, azóta is törzsvendég vagyok
Szállásokról később még írni fogok, akkor kifejtem az én kis kedvencem, amennyiben addig is érdeklődik valaki, privát üzenetben megteheti.

Kocsibérlés, hotel által küldött autó, ismerős/családtag jön értünk, ezek mind az egyszerűbb esetek. Én azokhoz szólok most, akik először jönnek a szigetre, nem béreltek előre kocsit és viszonylag szeretnék alacsonyan tartani az árakat.
Busz. Ilyen egyszerű. Stoppolásról is írok majd később, de nem jó hír, hogy nehezen veszik fel az embert. Ha összebarátkozunk valakivel a repülőn / reptéren, talán az a legjobb, mert olcsón kaphatunk fuvart háztól házig. Ugyanis a bökkenő a buszokkal, hogy kijelölt buszmegállóban állnak meg (rettentő figyelmesek, mert kifaggatnak, melyik szállás az uticél és ők javasolják, melyik buszmegállónál kell leszállni), de ezek a buszmegállók olykor elég messze vannak a szállástól és ELŐRE SZÓLOK, (bejegyzés és lesz róla) hiába vagyunk gyakorlott hátizsákosok, akár 2km-t is kell sétálni a szállásig fel-le a hegyen a szűk utcákon, ami nem épp azt az érzést kelti bennünk, hogy hurrá, megérkeztünk, hurrá nyaralunk.
Megjegyzés: a reptéri busz ára 5euro egy útra, és 8euro az odavissza út. A buszok a városban egy útra 1,95euroért hordják az utasokat 1 útra. Szóval aki megérkezik, megveszi a buszjegyet, majd a belvárosban átszáll a szálláshoz vezető buszra és máris ott tartunk, hogy megérheti taxit megosztani másokkal, mert az meg 25euro körül van. Szóval ismerkedjünk csak a reptéren, biztos vannak szimpatikus, osztozkodni vágyó utasok.

Madeira népszerűsége az elmúlt évtizedekben óriásit nőtt: ahol 30 éve még földművelésre alkalmas teraszok voltak, ott ma külön hotel negyedek terpeszkednek, mert igény van rá. Több ezer turista ömlik a szigetre nap mint nap, van aki repülővel érkezik 1-2 hétre, van aki az óceán felől közelit az óriási luxus tengerjáró hajók fedélzetén. Ők többnyire csak 1-1 napra kötnek ki, de ezen hajók fedélzetén is 1000+ fő utazik. Funchal utcáin ilyenkor a szokásosnál is több zoknit térdig felhúzó, szandálos, hasitasis utas lézeng. Na meg ott van ugye a lelkes "családtagokat-el-nem-felejtő", "amint-a-szigetet-lábbal-érintő-azonnal-vásárolni-induló" részük is és még megannyi számos turista fajta. Azt hiszem később ez is megér egy bejegyzést, majd próbálok titokban pár képet készíteni ;)

Hamarosan külön írásban tárgyalom a különféle vízi lehetőségeket.

A kis gép méretének és a becsekkolós légikisasszony hisztijének ellenére a táskám velem volt, nem kellett várnom rá, szóval amint megérkeztem erre a parányi reptérre és szigetre, az irányt az információs iroda felé vettem egy jó kis térképért és mindenféle brossúrákért, hogy tudjam, mégis mit lehet itt csinálni.
Figyelem! Ha egyáltalán akarunk egy jó térképet, ki ne hagyjuk a a reptéri információs irodát, mert utána kész őrület lesz beszerezni a teljes szigetet ábrázoló jó térképet. Majd, ha megvan a kincsünk, őrizzük árgus szemekkel, mert más, nem ennyire szemfüles utazók biztos, hogy megpróbálják eltulajdonítani amint csak egy pillanatra nem figyelünk (a hostelben aranyba foglalják mindig annak a nevét, aki az utazása végén a következő generációra hagyományozza a még nem teljesen saláta-kinézetű térképét). Mellesleg a reptéren alaposan körülnézve már meg is kapjuk az első benyomást a sziget mentalitásáról: az információnál senki, majd 20 perc késéssel - mosolyogva, mintha semmi nem történt volna- valaki észreveszi, hogy várunk. A buszsofőr a legfrissebb portugál zenét bömbölteti a buszon- valójában lehet már ekkor beleszerettem Madeirába?- És így tovább. De mindenki kivétel nélkül SZÍVBŐL mosolyog, és csak úgy alapból is, élvezik az életet.

Ha voltál már Madeirán és mindezt 2000 előtt, akkor gratulálok, hogy sikeresen megérkeztél. Madeira reptere híresen életveszélyes volt ugyanis előtte, tele számos katasztrófával a rövid kifutó miatt. A pilóták mind a mai napig külön kiképzést kapnak az itteni leszállásra és csak a "műszak elején" repülhetnek ide, még kipihent állapotban (Ijedősek ne nézzék meg a videót). 2000-ben azonban átadták a régió számomra legérdekesebb építményét, a tenger fölé nyúló leszállópályát, amely mára alkalmassá vált bármely nemű utasszállító befogadására. (és amit érdemes megnézni alulról, és kifejezetten javaslom, hogy a mellékutcák valamelyikéről várjuk meg egy gép érkezését vagy indulását, mert ilyen közelről végignézni a fel-leszállást nem mindennapi látvány)
Extra infó: leszállásra alkalmatlan időjárás, mondjuk úgy, elég sűrűn előfordul a szigeten, ezért nem ritka, hogy a gépek a szomszédos szigeten szállnak le (Porto Santo) vagy visszatérnek a kontinensre és csak pár nap késéssel érkeznek az utasok Madeira szigetére (szólok előre: egy hosszú hétvégére érkezni nem a legjobb ötlet).

Bevallom őszintén, korábban nem is nagyon tudtam Madeira létezéséről. Az ok, amiért ide kerültem, igen egyszerű: az Azuri-szigetekről találtam egy hihetetlenül olcsó jegyet, ami akkor, abban az adott pillanatban 3x olcsóbb volt minden egyéb repjegynél, ami a tovább utazást biztosította volna a számomra. Szóval valójában gondolkozás nélkül rányomtam a "Fizetés" gombra, lesz, ami lesz… Azóta is megdicsérem magam minden nap. Buksisimi, szép volt!
Extra élmény: a Sata légitársaság cukiságnak beillő kisgépe (ne kérdezzétek milyen fajta, mit tud, stb...repül és kész :))
Ez még a könnyed része, Madeira reptere még a kalandorok ereit is telepumpálja adrenalinnal! De ezt majd csak holnap, most rohannom kell!

Ígértem, hát itt vannak a képek. A teljesség igénye nélkül, pár elkapott pillanat Madeira különleges világából. Holnap landolásom rövid, ám annál érdekesebb történetével érkezem.

Merthogy pontosan ez történt velem több, mint három hónappal ezelőtt: Kincset találtam, amit nemes egyszerűséggel világgá akarok kürtölni! Na persze nem ez volt az első gondolatom. Kifejezetten élveztem, hogy "különlegesnek" számítottam a magyarságommal. "Magyarország? Ahhaamm"...hosszú csend és az értelem legkisebb szikrájának is hiánya jellemezte a legtöbb helybélit (de sokszor turistát is), mikor tájékoztattam őket származásomról. Sebaj, szerintem a legtöbben otthon hasonlóan reagálnának a Madeira szó hallatára) "Madeira? Ahhaa.....hol is van az?"Semmi gond, kezdjük az elején: Madeira egy izgalmas sziget az Atlanti-óceánon, amit legszívesebben receptre írnék fel mindenkinek. Hogy miért is? A holnapi posztban megmutatom.

Miért akar mindenki "megszállottan" blogolni vagy posztolni egy-egy utazási élményéről?
Rengetegszer tettem fel ezt a kérdést magamban az elmúlt 5 hónapban, mióta úton vagyok. Dicsekvés, önámítás, közlési kényszer vagy szimplán szeretnénk felhívni az emberek figyelmét arra a tényre, hogy a hétköznapi rutinon túl ott az egész világ és érdemes belevágni.....?
Utazásom az El Caminóval kezdtem és szentül megfogadtam magamnak, hogy nem írom le a mindennapjaim, még a család kedvéért sem. Mert ami fontos lehet mások számára, azt már mások megírták előttem, a többi apró részlet, ami engem érint meg érzelmileg és lelkileg, az kifejezetten nekem szól, minek is "untatnék" ezzel másokat?!
Szóval nem, nem és nem, én márpedig nem fogok tájképeket (vagy bármely egyéb stílusúakat) megosztani a felhívással, hogy "ugyanmár, nem is olyan nehéz útra kelni, tessék egy kis motiváció vacsorára"... Hittem ezt egészen addig, míg rá nem találtam arra a helyre, amiről meggyőződéssel hiszem, hogy Alíz is otthagyta volna érte Csodaországot...